Négy testvér - XI.rész

Amikor a múzsa homlokon csókol és az alkotás tarka szárnyú pillangója ihletcseppeket ejt szemedre, megtörténik a teljes elszigetelődés és átalakulsz egyfajta se hall se lát Dömötörré, aki képes teljesen megfeledkezni a hétköznapi szükségleteiről is. Mi több, meggyőződéssel kijelenthetem, hogy nem is érzi azokat. Nincs éhség, vagy szomjúság, nincs idő, tér vagy fáradtság, csupán a mestermű tökéletességére való vágy, mely teljesen elborít. Hiába kopogtattak, vagy szólongattak, nem ért el hozzám a zaj, a hang. Majd hirtelen riadva, mint aki mély álomból eszmél fel, döbbentem rá, hogy a hang valódi, s valaki tényleg az ajtóm előtt áll. 

Siettem, hogy fogadjam, mikor különös fény villant át az ablakon és szokatlan illat szivárgott be az ajtó repedésein át. A lakás megtelt melengető fénnyel és pasztell árnyalatok cikáztak a falakon, ahogy egymást kergették a fénytöréssel játszadozó sugarak. Kedves ifjú hölgy állt odakinn, arcáról ismerős vonások köszöntek vissza, mégsem tudtam azonosítani, hogy ki is lehet a jövevény. Kezében hatalmas csokor virágot szorongatott, széles masnival átkötve. Mosolyogva ismételgette a nevemet, majd szorosan átkarolt és arcomra örömcsókok szárai záporoztak. 

Csakhogy megtaláltalak! -kiáltotta vidáman, miközben ölelt, s puha kezével arcomat simogatta. Mögötte, lábai nyomán megbolondult a világ, s a már haldokló gyep ismét harmatos zöld színben virított. A mezőn kikerics bontogatta szirmait, de a távoli tanyák irányából már ropogó tűzifa füstje csípte meg orromat.

Már meg sem ismersz? - folytatta a vendég és szeme sarkából vádló szikrákat szórt.

Óh ez a nézés nagyon is ismerős volt, mi több, senki és semmi mással össze sem hasonlítható. Annyi idő telt már el, mióta nem láttam, s olyan sokat változott, de ez a nézés magamhoz térített rögtön. Hinni sem akartam a szememnek, mikor az érkezőben felismerni véltem drága húgocskámat, hisz amikor elköszöntem tőlük még gyermek volt, most pedig itt állt előttem egy felnőtt nő. Úgy szerettem volna megállítani az idő kerekét és visszaforgatni, hogy mindent elmesélhessen, hiszen valamikor édesanyja helyett anyja voltam, testvérei közül is nővére. Nagy örömömben mélységesen el is szégyelltem magam. Biztosan nem volt könnyű a bátyám mellett, s ki tudja még, hogy mennyi mindent kellett nélkülem, a segítségem, a tanácsaim nélkül egyedül átéljen. Magamhoz szorítottam én is, s törölgetni kezdtem a meghatottság könnyeit szeméből.

Mesélni kezdett. Előbb a fájó búcsúzásról, amivel ő is elhagyta az erdei házat. Majd egy hatalmas esküvőről és még nagyobb felfordulásról, amit a testvérünk okozott. Beszélt az új családjáról, munkásságáról, a boldog felismerésről, ahogyan megtalálta önmagát és helyét a világban. Annyi lelkesedés és bölcsesség áradt belőle, mint régen. Eszembe jutott, hogyan vont felelősségre minket anno az árvaházban is, ha valami rosszat tettünk, vagy nem testvérekhez méltóan civakodtunk egymással. Ahogy hallgattam, lelki szemeimmel most is azt a határozott kislányt láttam, azt a testileg törékeny csöppséget, aki lelkileg erősebb és talán bölcsebb is volt bármelyikünknél. Csak mesélt és mesélt, én pedig alig bírtam kormányozni kicsi hajómat kalandjainak tengerén. Ide -oda csavarta a vitorlákat a szél, de végül elérkeztünk a lényeghez, látogatásának okához. Mert nála mindig és minden több volt annál, mint amit a felszínen kaparásztunk csupán.

Azért jöttem, hogy újra lássalak – kezdte a nagy mondandóját. - Azért, hogy megkésve bár, de elkésve talán még nem, elmondhassam neked, hogy megértelek. Már értem, hogy miért kellett elhagynod minket, hogy milyen érzés, mikor többre vágysz. Igen, már önmagam tapasztalatából ismerem az önmegvalósítás hívogató szavát...és megbocsájtok! Ne hidd, hogy hibáztatlak ,okollak . Hálás vagyok neked mindenért, jó nővérem voltál mindig, sokat tanultam tőled és akarom, hogy tudd, nagyon szeretlek!

Hangja elszorult, szemei könnyben úsztak és a festményre nézett, mely már szinte teljesen elkészült. Az én nagy művem, a célom, a küldetésem, az önmegvalósításom...minden, amit fel tudnék mutatni.

Látom, rosszkor jöttem – folytatta elcsendesedve.

Szabadkozni kezdtem, mentegetőzni, de láttam rajta, hogy nem is hallja szavaimat, mert tartogat még valamit számomra, amit neki is nehezére esik elmondani. Néztem hol rá, hol a képre és figyeltem, hogyan változnak át a fontos dolgok jelentéktelenné. Már nem a festményt akartam befejezni, csak a húgom mellett akartam állni, erős és megbízható nővéreként, segíteni, hogy felszabaduljon a teher alól.

Végül ő mondta el, ami az én nagy titkomat is felszínre hozta, mégpedig azt, hogy álszent módon szerepeket játszottunk. Miközben törtetve önmagunkat kerestük, saját boldogságunkat, megfeledkeztünk arról, hogy mi négyen egy család vagyunk. Mindig arra vágytunk, hogy otthon legyünk ebben a világban, s mikor végre otthon voltunk, nem értékeltük a szerencsénket. Elborzadva saját kegyetlenségemtől zuhantam a székbe, s elnehezedett kezeim bénán omlottak az asztalra. Véletlenül felborítottam a csészémet, s a forró kávé ráborult a féltett, majdnem kész festményemre. Nagyon megijedtem és azonnal próbáltam menteni a még menthetőt, de úgy tűnt, minden hiábavaló. Előbb a felhők lettek haragosak és összefüggő égi pázsitot alkotva eltakarták az égboltot, sötétbe borították a földet. Majd a hegyek ormairól vándorolt a völgye a felduzzadt mérges köd. Az emberek rohanó léptekkel suhantak az utcákon. Előkerültek a sálak, sapkák, kesztyűk és csizmák. De a kávé ráfolyt a fák leveleire is, amik megbarnulva zuhantak a földre. A ropogó avar könnyeimtől csúszós kocsonyává mállott és védtelenül adták át magukat az enyészetnek, miközben a meztelenül maradt ágak csontvázként meredtek az ég felé. Ennyi volt hát, nincs visszaút. Pedig annyi mindent szerettem volna még.  Érzem, amint a fűszálak deres köpenybe bújnak, ahogyan a fákat körbefonja a zúzmara, s ahogyan ajtóm alatt is bekúszik a fagy. 

– Indulnunk kell – mondtam sírva húgocskámnak. -Ki kell engednem az öcsénket, hogy együtt látogassunk el bátyánkhoz. Összenéztünk, megértettük egymást szavak nélkül is és szaporázva lépteinket reméltük, hogy nincs még túl késő.

 

Habarics Ilona

A legjobb helyeket Erdélyben itt találod a térképünkön:

Ha teszett a cikk oszd meg!

Kommentek (0)

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni, kérjük jelentkezz be!

Erdélyi Túrák Magazin
Erdélyi túrák magazin Előfizetek