Négy testvér - IX.rész

Mens sana in corpore sano, vagyis ép testben ép lélek. De ahhoz, hogy mint a test, mint a lélek kiegyensúlyozott legyen - számomra az első lépés egy pihentető és hosszú alvás. Nem tudom másoknál, hogyan működik ez, de nekem mindig álmomban születnek a legjobb ötleteim. Amikor feltöltődve ébredek, nyoma sincs a reggeli nyújtózkodásnak és ásításnak, pattanok fel és már alig várom, hogy nekiláthassak az ötletek megvalósításának. A probléma mindig abban rejlik, hogy az álom és a valóság között óriási a különbség. Míg álmaimban minden szépen összepasszol, míg minden forma és szín harmonizál egymással, addig a valóságban egyáltalán nem könnyű olyan festményt alkotni, mely egyben kifejezi mindazt a tökéletességet, amit szerettem volna. Lelki szemeim előtt már sokszor megjelent, gondolatban már könnyedén vezettem az ecsetet az érintetlen vászon szálain, de gyakorlatban csak - csak nem akaródzott hozzáfogni. Próbáltam magam körül megteremteni az idilli környezetet, amelyben semmi sem zökkent majd ki. Az erdő csöndes suttogásából, most a tenger morajához vágytam. Hosszú sétákat tettem a parton, hogy talpam alatt érezzem a forró homok apró szemeit. Hallgattam a madarakat, ahogy visszhangként üzennek egymásnak. Igyekeztem magamba szívni a Nap egyre fáradtabb melegét, a levegő sós illatát, majd elbámultam a végtelen horizontot, ahogyan a ringatózó hullámok csiklandozzák a felhők fodrait. 

Ez az – gondoltam magamban – a felhők, s már futottam is vissza a kis kuckómba, az én alkotóműhelyembe, hogy megtegyem az első vonásokat. Előbb halvány kontúrokat rajzolva próbáltam életre kelteni őket. Arcuk sápadt részeibe sárga, szürke és fémes ezüst árnyalatokat oldottam fel. Széleiket pedig hol jeges fehér, hol pedig bakacsinos csipkével díszítettem. Magát az égboltot élénk színekkel komponáltam és valami belső sugallatra felkerült a lángvörös és püspöklila is, mint valami misztikus fényhullámzás. Alkotói magányomat a szél barátommal osztottam meg, aki gyakran bekopogott az ablakomon, s kileste az alakuló festmény részleteit. Szívesen segített is volna, bőven ellátott tanácsokkal, hogy ő hogyan képzeli, miképpen rajzolná meg, de nem mertem a színpalettám közelébe engedni, mivel változékony természetét ismerve, könnyen elragadta volna a hév. 


Sajnos a Nap nem nézte jó szemmel munkásságunkat és hamar nyugovóra tért, maga mögött húzva duzzogó narancs sugarait, mint megannyi vásott gyermeket, akik még nyújtózkodtak volna vissza, fel -fel csillanva az égen. A vak sötétség nem tartott sokáig. A Hold kivilágította hatalmas udvarát és azonnal munkába zavarta tündéreit - csillagokat fényesíteni. Mire szemem hozzászokhatott volna a fekete mélységeihez, felvillantak a fények és gyémánt ragyogásba borították az égboltot.   

Következő lépésben a magas hegyek csúcsát vontam be álmot hozó puha köddel, hogy ne vakítsa szemüket a millió fényes csillag. Az utcákon sétálva szentjánosbogarakat küldtem lámpákat gyújtani. Hazakísértem a parkban játszadozó gyermekeket, hiszen reggel várta őket az iskola. Megrövidítettem dolgos napjait a földműveseknek, hogy dolgos kezeik pihenni tudjanak. Varjakat küldtem, hogy vigyék hírét a változó időknek és tücskökkel szóltam a juhászokhoz, hogy ideje lesz szállásukra terelni a nyájat.  
Gondos munkát fektettem a fák leveleire. Aranyat, sárgát és a narancs minden árnyalatát szórtam szét az erdők felett pillangók és méheknek szárnyain. A nagy zsongásnak színkavalkád lett a vége, de apró lábaikkal letördelték a lazábban kapaszkodó leveleket, így színes avarszőnyeget terítve az irigységében fonnyadozó fűre. Átszíneztem a som és szederbokrokat, megcsipkedtem a hecsedli és áfonya bogyóit és elcsavartam a napraforgók fejét, hogy megérett magvaik a földre peregjenek. Cserfes madaraim fogócskáztak a búzatáblákon, míg dolgos méheimet jóllakattam a zamatos almák és mustízű szőlők levével.  
Szépen alakult a festmény kezeim alatt, s én igyekeztem is mindenre odafigyelni. Esővel előcsalogattam rejtekükből a gombákat, majd gondos odafigyeléssel és fáradhatatlan szorgalommal segítettem kalapjaikat megfesteni. Így születtek a vastag törzsű gombák, akik szemükre húzták kalapjaikat; a kevély dámák, akik magasba nyújtózkodnak; a fodros szoknyájú őzlábak, a rikító galócák és a szégyenlős csiperkék is.  
Teljesen belefeledkeztem a munkába, átadtam magam a festmény varázsának, így csak későn figyeltem fel arra is, hogy valaki a nevemen szólongat.

 

Habarics Ilona

A legjobb helyeket Erdélyben itt találod a térképünkön:

Ha teszett a cikk oszd meg!

Kommentek (0)

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni, kérjük jelentkezz be!

Erdélyi Túrák Magazin
Erdélyi túrák magazin Előfizetek