Négy testvér - IV.rész

Mindig az első lépés a legnehezebb. Felfedezni önmagunkban valaminek a hiányát, majd az megnevezni. Onnan már csak egy lépés elindulni a megoldás felé. Amikor megfogalmazódnak a kérdések és egyből teret kapnak a kételyek is. Amikor vakon tapogatózunk, hogy merre lehet a helyes irány és botladozva lépünk a kitaposatlan útra. Az első lépések, az új tapasztalatok és a legelső visszajelzések lesznek az igazán mérvadóak, mert magukban rejtik a veszélyt, a csalódást az elutasítás lehetőségét. Ezek az érzések és az ezektől való félelem hajlamos megbénítani minden törekvést és csirájában folytja el a boldogság, a szabadság gondolatát is elvetélt álomként. Lelkünkben pislákol a fény, hiszük, hogy van remény és a felfedezők kíváncsiságával újra és újra átgondolunk minden lépést. A nyugtalanság hajt a megvalósítás felé. Ha túl tudunk lendülni a kezdeti nehézségeken, ha nem hagyjuk magunkat eltántorítani és az esetleges kudarcokból erőt merítünk a folytatáshoz, akkor lángra lobban majd a szikra és vezetni fog a legmélyebb sötétségen át is.

Az első pozitív visszajelzés, az első megerősítés fogja majd mutatni az irányt. Ott fogod találni a jelzést, hogy igen, már a jó úton jársz. Csakis ez fog számítani, a továbbiakban ez marad meg igazi kezdetként az agyunkba égve, mint valami tetoválás.

Ettől az első zöldülő fűszáltól kezdtem én is magamra találni. Az első jel, az első kapaszkodó, ami hirtelen nem csak felemelt, de fölröpített a szomorúságból és magányomból. Nagyon nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor végre, annyi reménytelen várakozás után, mégis beigazolódni látszik a megjövendölt varázslat. Amikor már – már a szakadék széléről húz vissza egy gondolat, ragad meg egy kéz, s meg tudod vetni a lábad, találsz kapaszkodót a folytatáshoz. Olyan volt ez nekem, mint a legnagyobb csoda. Ám az idilli pillanatot, a monumentális érzést mégsem tudtam hiánytalanul megélni, mert közeledő emberek hangját hallottam. Nem voltam nagy társasághoz szokva, hiszen otthonunkban szűk családi körben éltük hétköznapjainkat. Első reakcióm az volt, hogy nagyon megijedtem. Valamiért jobbnak láttam elbújni előlük. Ahogy közeledtek jól megfigyeltem őket. Sokan voltak és színes ruhákban, táncolva haladtak előre. Arcukat maszkok rejtették, míg trombitálva, tülkölve, dobolva valami rigmust mormoltak. Egyaránt volt tetszetős és rémítő is, főleg, hogy kacagva de kezükben vasvillát tartva ismételgették, hogy elkergetik a bátyámat. Teljesen magával ragadt a félelem, hiszen a bátyám sosem ártott senkinek. Őszinte, tiszta lelkét mindenki ismerte a közelben és akinek csak tudott, mindig segített. Összezavarodtam, hirtelen fel sem fogtam ezt a felháborodott tömeget. Rossz érzés hasított belém, mélyen és furdalóan, mert magára hagytam őt, s most nincs senki, aki megvédve a maszkos alakokkal szemben. Már fordultam volna vissza az erdei házikónk felé, hogy figyelmeztessem, de a lábam nem mozdult. Most vettem csak észre, hogy a nagy sietségben, belecsúsztam egy fa gyökereinek fogságába. S mire végre kiszabadítottam magam, az embersereg már messze járt.

Zümmögésre lettem figyelmes, majd tarka lepkék próbáltak incselkedni velem.

Szines, kis szárnyaikat rebegtetve, vidáman kergetőztek körülöttem és ahová léptek, apró lábaik nyomán tarka bimbók törtek elő a hó alól. Annyira magával ragadt a táncuk, hogy az előbbi szomorúságom is elszállt. Majd én is járni kezdtem, szökkentem és forogtam és a varázspálcámmal felolvasztottam a havat, fölszárítottam a deret. Mosolygó arccal bújtak elő a hóvirágok, majd megjelentek a tőzikék és nevetésüktől kisütött a Nap. Kicsit később, mintha meghívást kaptak volna egy színes karneválra, százával jöttek az ibolyák és sáfrányok. Irigykedve tekintettek alá a nemes tulipánok, illatos bódulatot hoztak a jácintok és liliomok, míg sárga ragyogásba borították az egész mezőt a nárciszok és gyermekláncfű virágai. Lángoló arccal táncoltak a pipacsok és még felsorolni sem tudom azt a rengeteg szépséget és szint, mely csak úgy áradt és hömpölygött, mint a végtelen tenger hullámai. Szinek és illatok, frissesség és szabadság. Repülni tudtam volna a boldogságtól.

Teljesen megfeledkeztem arról, hogy el akartam menni. Már csak maradni szerettem volna, maradni örökre és részese lenni ennek a vidámságnak és szépségnek, mely akkor és ott körülölelt. Újra otthon éreztem magam. A fák lombjainak árnyékában, ahol puha ágyat vetett nekem a pázsitos moha. A harmatos levelek és virágszirmok között, ahol mézédes nektárok csábítottak, s a pillangók és madarak között, akiktől annyi mesét hallottam és tanultam meg a világ dolgairól. Új családom lett, s már nem négyen voltunk, hanem számtalan aprócska lénynek volt szüksége rám. Fontos voltam. Most először életemben én voltam a felnőtt, hozzám fordultak tanácsért és segítségért és ugyancsak én dönthettem el, hogyan legyen a holnap.

Egy hiányérzetem maradt. Egyedül csak az, hogy nagyon jó lenne elmondani a testvéreimnek, főleg a bátyámnak, hogy jól érzem magam és nem kell aggódnia. Szerettem volna elmondani, hogy megtörtént a csoda, sikerült varázsoljak, hogy igaza volt. Jó lett volna átölelni és nyugtatóan a fülébe súgni, hogy a világ legjobb testvére volt és mindig hittem benne. Akartam. Kezdetben nagyon sokszor vágytam arra, hogy visszatérjek az erdei otthonomba és mindent elmeséljek. De később, ahogy múltak a napok egyre kevésbé tűnt fontosnak, vagy inkább sürgősnek. Mindig elhalasztottam

holnapra, mert annyi dolgom adódott. De ez a holnap sohasem jött el. Főleg akkor tettem le róla végleg, amikor felkértek, hogy rendezzem meg a földkerekség legnagyobb esküvőjét. Ilyen előkelő felkérést még soha senki nem kapott a világon. Több ezer nyoszolyólány ruháját megvarrni, hajukat virágkoszorúba fonni, kezükbe csokrokat kötni. S a menyasszony, óh, az a habfehér virágköltemény. És az a fátyol, és kesztyű és a legszebb hajdísz, mit ember csak elképzelhet...mondanom sem kell, volt teendőm bőven.

Habarics Ilona 2020

 

A legjobb helyeket Erdélyben itt találod a térképünkön:

Ha teszett a cikk oszd meg!

Kommentek (0)

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni, kérjük jelentkezz be!

Erdélyi Túrák Magazin
Erdélyi túrák magazin Előfizetek