Négy testvér - V.rész

Gyakran kérdezem magamtól, miért van az, hogy csak akkor tudunk igazán értékelni valamit, amikor már elveszítettük, vagy kilátásba kerül az elvesztése? Hiába éljük meg, s élvezzük felhőtlen boldogsággal, elillan, elrebben a pillanat, az érzés, s talán nem is jut eszünkbe többé. Dolgok, tárgyak, események, sőt emberek tűnnek el az életünkből, az emlékezetünkből nyomtalanul. Pedig akkor és ott fontosak voltak, harcoltunk értük, vártuk a velük való találkozást, a tárgyak megszerzését, vagy éppen a különleges esemény bekövetkezését. Így voltam ezzel én is. Akkor még nem is tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Mit jelent az a kiváltság, hogy ilyen fiatalon megtaláltam a helyem a világban. Rátaláltam a célomra, a küldetésemre, az új családomra könnyedén, mikor mások lehet egy egész életen át csak keresik, vagy üldözik ezt a boldogságot. Olyan meggondolatlanul tudunk vagdalózni, szavakkal sérteni, gesztusokkal bántani másokat.

Miközben belevetettem magam a munkába, elfeledkezvén minden gondomról, boldog voltam. Minden reggel friss erővel, lendülettel és tettre készen ébredtem. Attól a perctől kezdve, hogy megismertem a menyasszonyt, úgy éreztem, nem csak előkészítője vagyok élete nagy napjának, de kicsit részese is az örömének. Az első beszélgetéstől, amikor megálmodtuk a díszeket, a színeket, a formákat, olyan közös hullámhosszra kerültünk, hogy szinte befejeztük egymás mondatait. Egyetértettünk abban, hogy legyen üde és fiatalos, mint az ifjú pár. Megegyeztünk abban is, hogy a násznép virágzó olajágakból tart majd kaput, amin átvonulva lépnek be szimbolikusan a nagybetűs közös életbe. Tetszett neki az az ötletem is, hogy a virágokhoz hasonlóan a madárfészkek kis tojásait is színesre fessük. Elindítottunk egy gondolatot, s hömpölyögni kezdett, mint a hullámok a tengeren, mint a helyről lezúduló lavina...fergeteges volt.

Sikerült a rossz érzéseimet, az aggódásomat és a teljes múltamat egy időre félre tenni. Olyan volt, mintha egy üvegfal mögé zártam volna, így velem volt, de mégsem zavart be a hétköznapjaimba. Annyi teendőm volt, s olyan gyorsan fogyott az időm arra, hogy minden apró részletet a helyére illesszek ebben az óriás kirakósban, hogy szinte eggyé váltam hol az arával, hol a kísérőkkel. Már az első ruhapróba elvarázsolt. Súlytalan fehér tollak angyalok szárnyából, pihe – puhaság a hattyúk kebeléről. Könnyű virágszirmok a bimbózó gyümölcsfákról, mint vattacukor fellegek az égnek peremén. Minden nap alakult kicsit, s minél többet néztem, annál szebbnek láttam. Aztán eljött a várva várt pillanat, mikor újra kettesben maradtunk, s én kaptam a megtisztelő szerepet, hogy szívbeli barátnőjeként, adjak neki valami régit, valami újat, valamit kölcsönbe és valami kéket. Mivel ez a fiatal hölgy volt életem első és egyben legfontosabb barátsága, így valami régiként neki adtam a menyasszonyi csokrába tűzve bátyámtól kapott varázscsillagomat. Ezt kapta tőlem kölcsönbe is, hiszen ha örökbe adom, sosem tudom megismételni a tavaszi csodát. Valami kéknek hajába tűztem a búzamezők mosolygó virágját, míg valami újként tiszavirágok szárnyából készítettem fátylat homlokára. Ő volt a legszebb menyasszony, akit emberi szem valaha is megcsodálhatott.

Szépen lassan miden a helyére került, s azt hittem felkészültem a nagy napra. Elégedetten és boldog fáradtsággal hunytam le a szemem, hogy kipihenten és büszkén vezényeljem le a másnapi ceremóniát. Legmerészebb álmomban sem képzeltem volna azt a merényletet, ami igazából várt rám.

Vannak személyek, akiken nem fog az idő, valahogy sosem nő be a fejük lágya, nem lesznek komoly gondolkodású, érett felnőttek. Csibész bátyám is ebbe a csoportba tartozott. Hiába teltek el évek úgy, hogy nem is találkoztunk, bátran mondhatom semmit sem változott. Most is, mint mindig remek poénnak tartotta, hogy életem fő művéből hatalmas káoszt varázsoljon pillanatok alatt. Nem tudtam érkezéséről, így a meglepetés tökéletesen sikerült. Pontosan a nagy napon, amikor már mindenki díszbe öltözve várta a menyasszonyt, bátyám úgy gondolta bekukkant a koszorúslányok szoknyája alá. Óvatosan a közelükbe lopódzott, majd hirtelen megcsiklandozta őket, s szél komája a nyakukba fújta hosszú szoknyájukat.

A lányok visongtak, a fejükről leesett a virágkoszorú, hajuk összekócolódott és kitört a riadalom. Míg én próbáltam menteni a menthetőt, bátyám a leendő arát vette célba és nem csak hosszú uszályába csavarta bele, mint valami pólyás babát, de lelopta lábáról a cipelőjét is. Én igazán türelmes ember vagyok. Sokszor álltam bátyám mellé, akkor is, mikor másik két testvérem korholóan kérték számon. Védtem őt, mondva, hogy még nagyon fiatal és pajkos és csak egy rosszul sikerült vicc volt, amit már bizonyára ő is megbánt...de most túllőtt minden célon és elvesztettem a fejem. Elcsíptem a grabancát és jól megráztam. Adtam neki két nagy pofont, amitől úgy megszeppent, hogy pislogni is elfelejtett egy darabig, majd kivettem kezéből a cipőt és búcsúzóul azt kiáltottam rá, hogy soha többé nem állok vele szóba, látni sem akarom!

Így visszagondolva, nem volt szép dolog tőlem. Miközben olyan régen nem láttuk már egymást, én saját sértettségem mögé bújva, kitörve dühöngtem. Akkor bele sem gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy én megtaláltam a helyem a világban, rátaláltam a küldetésemre, az életcélomra. Ő pedig elszökve tőlünk, lehet most is csak cél nélkül bolyong. Dühös voltam és csalódott. De kellő távolságból nézve, már tudom, hogy nem csak ő, de én is hibáztam. Jó lett volna elmondani neki, leülni egy kicsit beszélgetni, megkérdeni tőle, hogy hogyan alakult az élete egyedül...de ő , aki soha semmit nem vett komolyan, most azt az egyet, hogy soha nem akarom látni – egy életre komolyan vette.Nem jött többé, s megint úgy eltűnt, mint amikor az erdei otthonunkból szökött el váratlanul. Megszégyelltem magam és ráébredtem, nem csak az enyém az egész világ. S mindamellett, hogy én megmutatkozom és kiteljesedhetek, másoknak is teret kell adjak.

 

Habarics Ilona

A legjobb helyeket Erdélyben itt találod a térképünkön:

Ha teszett a cikk oszd meg!

Kommentek (0)

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni, kérjük jelentkezz be!

Erdélyi Túrák Magazin
Erdélyi túrák magazin Előfizetek